A "Zsuzsi vonat"

Az elaszakadásról kell írnom, úgy-e az előzményekből kiderült, hogy úgy voltunk mi mamával mint a borsó meg a héja.....11 éven keresztül és akkor anya , hozott egy döntést (amellyel hamarabb kaphat szociális jellegű lakást), s úgy döntött a következő ősszel már a Debrecenben járok iskolába és velük élek . Vészesen közeledett az elválás napja, nagyon féltem , hiszen anyámat alig ismertem. A falu nyugalmához, zárt közösségéhez voltam szokva. Debrecen nagy város .. érdekes , hogy azon a napon amikor elindultunk mi kis kálváriánkat megtenni:-( mamával, volt még valaki aki búcsúzott. ÉVtizdekig a falunkhoz közeli Gúth-i erdőből indult a helyi menetrendszerinti vasút -Debrecenbe (aminek mi nagyon örültünk nagyival , mert kicsit hányingerünk volt a buszon) na jó piszokul rosszul volt a nagyi, én pedig azt hiszem azonosultam vele. Szóval ezen a vasúti vonalon a Zsuzsi nevű vonat közlekedett, s ezen a napon indult az utoljára útjára mert megszüntették a járatot.
A mozdony fel volt virágozva, s egész uton (másfél óra) nyomta a dudát de olyan síró hangon fütyölt, s emlékszem mama némán sírt ,csak legördülő könnyeit láttam, míg én 12 évem összes fájdalámával hangosan zokogtam végig. Menni kellett ..várt anyám... egy ismeretlen ház, egy ismeretlen város, én a hülye félelmeim szorongásaim elindultunk , hogy elhagyjuk azt mi eddig volt....(elhagytak a gondolataim, most kicsit sírnom kell, mert annyira hallom a vonat sívítását, látom a mamám könnyeit és egykori önmagam akinek akkor ketté szakadt a szíve és a fele ott maradt a mamája kötényébe burkolva). Mama nagyon erős asszony volt, még kiabált is rám , hogy fejezzem be a sírást , örüljek , hogy anyámékkal lehetek.. s közben láttam ahogy belehal ő is a fájdalomba. Ez volt az első szakításom, amit sem én sem a szeretett párom (nagyim) nem akartunk.. de hát nem lehetett mit tenni.... csak fájni és túlélni.
Ezekről az évekről melyet anyámékkal töltöttem nem fogok írni, mert el akarom felejteni mindörökre... nem lehet írni a megaláztatásról, az undorról , a csalódásokról, az éhezésről, a remegésről, a verésekről, csak a várakozásról ahogyan morzsoltam a hét napjait ,hogy péntekeste már buszon ülhessek és már mamánál hajthassam álomra a fejem. Hogy érezzem az ismerős illatokat, hogy megfoghassam a kidagadt ereket dolgos kis kezein, hogy ne féljek , ne undorodjak, ne sírjak, hogy örülhessek két napig annak ,hogy létezem.
A nyarak újra visszavarázsolták szívembe a meleget és a reményt hiszen minden nyári szünetet mamánál tölöttem....málnát szedtem, beszélgettem , lócáztam , szotyiztam , templomba jártam, játszottam a gyerekekkel, nevettem, sok- sok gyümölcsöt ettem és nagyon - nagyon boldog voltam!

" Im itt belül a fájdalom, ám ott kívül a magyarázat" (József Attila)

azt hiszem még folytatom....